Vészharangot kongattak a szatmári ruha- és textiliparosok
A koronavírus-járvány és az ennek kapcsán bevezetett korlátozások nem csak az egészségügyet állították kemény kihívás elé az elmúlt egy évben, hanem a gazdaságot is. Noha a válság jelentette nehézségeket a cégóriások is megérezték, a legkiszolgáltatottabb helyzetbe mégis a helyi vállalkozások kerültek. Nem csoda hát, hogy a vendéglátó- és szórakoztatóipari szolgáltatók után most a szatmári ruha- és textiliparosok is úgy döntöttek, nyílt levélben kérnek segítséget az elmúlt időszak viszontagságai miatt.
„Szatmárnémeti mindig is a divat városa volt, ahol a textil- és konfekcióipar rengeteg szatmárinak biztosította a megélhetést. Függetlenül attól, hogy lohn-rendszerben zajló termelésről vagy saját kollekciókról beszéltünk, ennek az iparágnak magasan képzett munkaerőre van szüksége. A varrodákban nagyon sok alkalmazottat foglalkoztatnak, s a területen történt technológiai fejlődés alig-alig segített minket. Fontos továbbá kiemelni azt is, hogy a hazai és a nemzetközi piacon már 25-30 éve jelen vagyunk, s az elmúlt években-évtizedekben mindannyian befizettük tartozásainkat a román államnak” – írják a szerkesztőségünknek eljuttatott petíciójukban a szatmári textiliparosok.
Mint kifejtették, a tavalyi szükség-, majd készenléti állapot bevezetése után minden eseményt törölni kellett, s mivel nem voltak esküvők, keresztelők, születésnapok, ballagások, bankettek és egyéb jellegű események sem, így a helyi vállalkozások által készített termékek iránt is megcsappant a kereslet. A helyzetet tovább bonyolította, hogy a szükségállapot előtt leadott rendeléseket, melyeknek szállítási időpontja április utánra esett volna, az ügyfelek visszamondták, így a varrodák nyakán jelentős mennyiségű alapanyag és olyan kész konfekció maradt, melyet a válság miatt nem tudtak értékesíteni. Ezzel pedig kéz a kézben jár az is, hogy maguk a kereskedők is nehéz helyzetbe kerültek, hiszen a pandémia és korlátozások árnyékolta időszakban vásárló csak elvétve tért be egy-egy ruhásüzletbe.
Ennek ellenére minden vállalkozás próbálta megtartani az alkalmazottakat, melynek érdekében maszkok és védőruhák gyártását, illetve lohn-rendelések teljesítését is vállalták, hiszen abban bíztak, hogy így fedezhetik a veszteségeket addig, míg az élet ismét visszatér a normál kerékvágásba. Hangsúlyozzák továbbá azt is, hogy ennek az iparágnak nincsenek a képzett munkaerőt folyamatosan biztosító szakiskolái, épp ezért minden tőlük telhetőt elkövettek azért, hogy a megbecsült, nagy szakmai tapasztalattal rendelkező munkaerő ebben a vészterhes időben se kerüljön kiszolgáltatott helyzebe, és a válság ellenére is biztosítva legyen számukra a mindennapi megélhetés.
Sokan a szükségállapot során kínált technikai munkanélküliség adta lehetőséggel sem éltek, hiszen abban bíztak, hogy saját forrásokból is biztosítani tudják a dolgozók bérét, a rosszabb helyzetben levőknek pedig sajnos időről időre le kellett állítaniuk a munkát. A helyzet súlyosságát pedig csak tovább fokozta, hogy a vendáglátó- és szórakoztatóipar résztvevőivel szemben a textiliparosok ez idáig semmilyen állami támogatásban nem részesültek. A vállalkozások profitja 40, de nem ritkán akár 65 százalékkal is csökkent, a munka nélkül maradt alkalmazottak aránya pedig mostanra elérte a 25-30 százalékot. A drasztikusan visszaesett bevételekkel párhuzamosan sajnos a kiadások nem csökkentek, épp ezért az egész ipar a szakadék szélére került.
Ennek fényében a szatmári vállalkozások azt szeretnék elérni, hogy a 2020-as év szükségállapot utáni részére számított adósságokat töröljék el, az idei évre vonatkozóan pedig létfontosságú volna, hogy a kormány legalább a bérek adómentesítése lévén segítse a talpra állásban e cégeket, melyektől megannyi ember napi megélhetése függ. Végül, de nem utolsósorban arra is kérik a törvényhozókat, hogy a 1413-as tevékenységi kódot, vagy ismertebb nevén CAEN-kódot vegyék fel a kis- és középvállalkozásokat megsegítő támogatás kedvezményezettjeinek listájára.
